Tavaszi Boróka kupa

A Boróka kupára egy-két éve kaptam rá, és hamar az egyik kedvenc versenyem lett. Tájékozódás szempontból ez a legnagyobb kihívás az országban. Az egész pálya egy borókabokrokól álló labirintus, ahol lehet, hogy öt méterre mész el a pont mellett, ha nem figyelsz. Ha pedig elvesztetted a nyomot, akkor véged: Mindenütt egyforma homokbuckák és borókabokrok, sehol egy kapaszkodó.

A két napom ismét két véglet lett, ugyanúgy: Az első nap még sikerült nyugalomra szugerálnom magam és folyamatosan tudni, hogy hol járok, a másodikra ez a nyugalom elszállt. Talán a fáradtság tette, talán egy kicsit elbíztam magam, nem tudom. De ahogy fáradtam, egyre nagyobb hibákat ejtettem.

A térképek:

Első nap (6,4 km) - a jó


Második nap (8,1 km) - a rossz

Szlovénia, karsztvidék

Hogy kerül egy műkedvelő tájfutó Szlovéniába? Először csak itt-ott reklámokat, facebook megosztásokat lát, majd találkozik a verseny honlapjával, végül belemászik egy kis bogár a fülébe, és ott ciripelni kezd. Aztán, a nyári program tervezése környékén elkezd hangosabban ciripelni, úgyhogy végül a nyári szabadságot az egyik legjobban reklámozott ötnapos tájfutó verseny idejére időzítjük.

Röviden: Szlovénia gyönyörű. Emellett pedig kiszámítható és civilizált. Egy laza Ausztria. A terep pedig több mint izgalmas. Víznyelők, zsombolyok és halmok elképesztő összevisszaságban és bonyolultságban. Az ötnapos verseny vonzó, de a családdal együtt tölteni a vakációt is az, úgyhogy kompromisszumos megoldásként két nap tájfutás kerül be a programba, az pedig úgy, hogy két különbőző terepbe kóstoljunk bele.

Stage 3, Open 1

Nagyon szép, girbegurba terep, kevés ösvény. Egész reggel azt mondogatom magamnak, hogy csak nyugodtan, lassan. Koncentrálni, koncentrálni. Ennek megfelelően jól is megy a dolog, élvezem a terepet, de nagyon figyelek közben. Rájövök, hogy itt, ha elvesztem a nyomot, akkor nagyon nehezen találom meg újra. A hatos pontra ezért nem is merek irányba elindulni és elveszni a víznyelők sokasága között, inkább kerülök egy nagyot az úton. Biztosan elfáradtam a hosszú mászásban, de a hetedik pontot minden könnyűsége ellenére sikerül elrontanom, és belefutok abba, amitől féltem: nem tudom hol vagyok, és nem találok semmi kapaszkodót. Mindenütt egyforma víznyelők, a vártnál meredekebb domboldalak. Végül tanácstalanságomban felmászok egy csúcsra, hogy legalább legyen egy fix pontom, ahonnan kimozdíthatom a világot. Kicsit későn jövök rá arra is, hogy van a térképen néhány ösvény, de alig látszanak a nagyon hangsúlyos domborzat mellett. A 15-ös pontra menet észre sem veszem, hogy van egy ösvény, helyette egy gerincet próbálok követni. Utólag kiderül, hogy egy rosszat a sok párhozamos gerinc közül. Megismétlődik az elveszettség érzése: hiába találok már mindent: ösvényt, tisztást, nagyon nehezen tudom beazonosítani a helyem. Néhány perc kétségbeesett rohangálás és egy kéretlen segítség után minden rendbejön.

Stage 4, Open 2

Négyszáz méter szint egy hat és fél kilométeres pályán sok. Pedig ennyit igérnek a leghosszabb nyílt pályán, úgyhogy átjelentkezem a másodikba. Ott is van elég. Megkapom a térképet, elindulok, és... fogalmam sincs, hol vagyok. Semmi sem úgy néz ki, mint ahogy várom. Mintha más terepen lennék, mint amit a térkép ábrázol, meg is nézem mégegyszer, hogy jó térképet vettem-e el. Azért lassan és bizonytalanul haladok a sejtett irányba, és próbálok kapaszkodót találni. Végül találok egy kis tavat amit a térképen is azonosítani tudok. De egyszer csak előttem terem egy zsomboly. Igazi, függőleges sziklabarlang. Megvan az is a térképen, kezdek megnyugodni. Ez a bevezető az aznapi terepbe, óriási sziklák, meredek domboldalak és rengeteg zsomboly. A többi pont nyugodtan, de szépen megy, élvezem, hogy követni tudom az egyes terepelemeket. Viszont előjön egy pár megtévesztő és bosszantó térképhiba: A hetes pont környékén az erdő ki van irtva, a pont a térképpel jelzett színnel ellentétben a nyílt terepen van, ezért egy darabig feljebb keresem. A nyolcas pont környékén kőmező, aminek a térképen nyoma sincs. A tizes pontra menet pedig megint rossz döntést hozok: A tisztáson elgondolkodom azon, hogy egy picit kerüljek az ösvényen, vagy kövessem a rövidebb de bizonytalanabb erdőhatárt. Sajnos az utóbbi mellett döntök, az eredmény 5 perc fölösleges forgolódás.

Tapasztalatok
Szokni kell minden terepet és térképet. Nem hülyeség a nagyobb versenyek előtti gyakorlópálya. Ezek a térképek különböztek minden eddigitől, elsősorban a dombozat dominanciájában. Meg kell szokni, hogy az ösvények nem mindíg látszanak jól a térképen. A másik dolog, amit most kezdek tudatosítani magamban, az a pont támadása. Az útvonaltervezést lehetne a célpont felől kezdeni: kitalálni, hogy honnan támadható legjobban a pont. Szuper terep volt, még akarok ilyet!

Tájfutó fesztivál

Először az idén sikerült eljutnom a Goroniste-i tájfutó fesztiválra, ahol a lényeg a régi ismerősökkel való találkozásokon van, a három különböző verseny csak hab a tortán. Az erdészház melletti rét átalakult táborhellyé, tele sátrakkal és autókkal, az erdő pedig tele volt őzekkel és szarvasokkal. Sátorállítás közben egy őz kijött a bozótból és 15 méterre tőlünk békésen legelészett.

A versenyleírásaimban mindíg a hibáimra szoktam reflektálni, elsősorban azért, mert ez a blog igazából magamnak szól: ha megfogalmazom a hibáimat, talán tanulok belőle. Ennek fényében jól esett Barkász Dani kijelentését hallgatni, miszerint a tájfutás (és általában a sport) azért jó, mert állandóan figyelmeztet minket a hibáinkra, a tökéletlenségünkre és ha van eszünk, ezen keresztül fejlődünk. Ez most jó filozófikusra sikeredett :)

Pontbegyűjtő verseny (Madarász kupa)

Még mindíg hajlamos vagyok a versenyek elejét elkapkodni, és komoly terv nélkül elindulni az első pont felé. A pontbegyűjtő versenyek pedig olyanok, hogy ezt nagyon büntetik. Ha rosszul választom meg az első pontot lehet, hogy másfélszer annyit fogok futni, mint optimális lenne. Sajnos ez történt. Rápillantottam a térképre, és azt gondoltam, hogy leveszem a jobbra levő pontokat, aztán majd meglátjuk. 39, 40, 43 megvolt, közben rájöttem, hogy nem volt jó ötlet, vissza kell majd menni a 38-ért. Gyorsan készítettem egy B tervet, miszerint leveszem a 38, 37, 47, 46-ot. Ekkor még viszonylag szépen behozhattam volna a hátrányomat, folytatva a 48, 32, 31, 33, 34, 99-el. Sajnos a 37 után már egy fáradt és nem logikus döntést hoztam, és levettem a 34-et is, majd majdnem mindent felborítottam. A tanulság természetesen az, hogy nem indulunk sehova, amíg egy optimális útvonalat ki nem találtunk. Így utólag ezt a sorrendet választanám: 37, 38, 39, 43, 40, 44, 46, 47, 48, 32, 31, 33, 34, 99.

Varadinum kupa, M35

A második napon egy hagyományos verseny volt, a 35 éves kategóriában indultam. Nagyon érdekes volt a térképrajt, amit egy vízátfolyásos alagúton keresztül lehetett elérni az országút túloldarálól indulva. Itt is az első pontnál hibáztam a legnagyobbat, megpróbáltam az országút melletti ösvényről támadni a pontot, de a bozótban nem találtam meg az ösvényt. Kisebb hibáim még voltak: A 4-esen túlmentem egy kicsit, a nyolcas pontról túl gyorsan akartam kimenni, hogy nem hívjam fel magamra a figyelmet, ezért elkapkodtam az útvonalválasztást. A 12-nél pedig úgy mentem át a völgyön, hogy nem tudtam biztosan, hogy a pont a bal vagy a jobb oldalon van, ezért először a rossz oldalon kerestem. Ennek ellenére sikerült a második helyet megszereznem, alig egy perccel lemaradva az elsőről. Ebben az én teljesítményemnél is nagyobb szerepe van Divin Gyurinak és Süninek, akik végül mégsem tudtak eljönni a versenyre :)

Barátság kupa (páros)

Utolsó napon páros verseny volt, legalább ketten kellett indulni egy dugókával. Kingával indultunk, és az ő kérésére a C kategóriát választottuk. Az első pontra együtt mentünk, közben megegyeztünk, hogy én leveszem a 2-3-mat egyedül és a 4-esnél találkozunk. A következő találkapont a 7-es volt, majd a 11-es. Sikerült megnyerjük a versenyt, igaz Kingából Podoly István lett egy sajtóhibának köszönhetően. Jobban belegondolva ilyen taktikázással indulhattunk volna egy hosszabb pályán is, az nagyobb kihívás lett volna. Az külön izgalmas volt, hogy futás közben többször is összetalálkoztunk a gyerekeinkkel akik kettesben indultak a szalagos pályán, és még szarvast is láttunk.


További képekért kattintsatok ide.

Memória futás és hőguta

Az eheti szerdai kisversenyen kipróbáltam a memória pályát: a térképet csak a rajtban lehetett megnézni, 7 pont helyét próbáltam megjegyezni, majd becsukott szemmel visszamondani magamban... A harmadik nekifutásra nagyjából sikerült is, úgyhogy elrajtoltam. Nagyon furcsa érzés volt, hogy nem volt térkép a kezemben, amibe kapaszkodhattam volna...



Már az első pontnál rájöttem, hogy nagyjából tudom, hogy ott vagyok, de a finomságokra nem emlékszem... Kicsit forgolódtam, szerencsére Sanyi is arra járt, úgyhogy meglett elég hamar. A második, harmadik, negyedik egész jól ment, megvoltak a viszonyítási pontok a fejemben. Az ötödiknél már csak arra emlékeztem, hogy egy félkör alakú letörésnél van a park keleti sarkában, be is jártam rendesen a környéket mire meglett. A hatodik a domb melletti ösvény túloldalán kellett legyen... Sajnos volt mégegy pont ami megfelelt ennek az elképzelésnek, úgyhogy itt gyanútlanul rossz pontot vettem le...

A hőségtől és a futástól annyira kikészültem, hogy max. közepes pályára akartam kimenni, de szerencsére a többiek rábeszéltek a hosszúra.



A tájékozódás elég jól ment, nagy megkönyebbülés volt, hogy térkép van a kezemben. A futáshoz már kevésbbé voltam fitt, az első futást sem pihentem teljesen ki, és a hőségtől a szám is szivacsosra száradt. Néztem futás közben a térképet, pásztáztam a tereptárgyakat, úgy mentem pontról pontra. Nem láttam sem a melltartóban futó lányokat, se a kigyúrt pasikat, amit a többiek láttak :) Ha így menne a koncentrálás és futás egy igazi versenyen is, egyből ugranék 50 helyet előre a ranglistán :)

Bihar kupa

Az idei Bihar kupára azóta készülök, amióta megtudtam, hogy a Száldobágyi erdőben lesz. Gyerekkoromban többször jártam kirándulni oda, eleinte gyalog, aztán biciklivel, nézegettem az 1972-es térképet róla (jól emlékszem vajon?), de a tájfutás mindeddig kimaradt. Pedig egy nagyon szép, tiszta erdő, izgalmas domborzattal.

Első nap (M40, 5.2 km, 230 m szint)




A verseny előtt arra szugeráltam magam, hogy ne kapkodjam el az elejét, inkább lassan, de megfontoltan induljak, és ez egész jól sikerült. Az első 4 pont szokatlanul jól ment, a részidőkből pedig látszik, hogy végig tartani tudtam a második helyet. Az ötödik pontra menet megijjedtem a nagy völgytől, és úgy gondoltam, hogy okosabb lesz megkerülni. Nem volt jó ötlet, túl nagy a kerülő, ráadásul a végén bele is zavarodtam az utak keresztezésébe, és felmásztam egy kis dombra, amire nem kellett volna. A következő két pont rendben ment, a nyolcadikra viszont túl óvatoskodó útvonalat választottam, ami fölösleges kerülő volt és még a mocsárba is belefutottam miatta. A tizedik pontra már elfáradhattam, mert egy hirtelen jött ötlettől vezérelve átfutottam a völgy másik oldalára: két fölösleges árokátmászás lett az ára.

Második nap (M40, 4.8 km, 145 m szint)




A szombati futás alatt kiújult a derékfájásom annyira, hogy csak sántikálva tudtam járni, futni pedig alig. Ennek ellenére sajnáltam volna kihagyni a vasárnapi versenyt, úgyhogy kétféle kenőccsel és egy gyulladás+fájdalomcsillapítóval indítottam a napot, ennek ellenére minden lépés nehezemre esett. Erre a napra a "csak nyugisan"-ból már nem maradt sok, úgyhogy az első pont felé egyből nekivágtam a hegynek ahelyett, hogy megkerültem volna. A derékfájás miatt lassabban haladtam, mint egyébként tudtam volna, de a nyolcadik pontig többé-kevésbbé jól mentek a dolgok. Ott már forgolódtam egy kicsit, amíg meglett a pont, a kilencedig fele menet azonban megint eltértem az eredetileg kigondolt útvonaltól - és ismét rosszul tettem. A hamis biztonságérzetet adó útra fordultam, pedig a domborzat alapján sokkal gyorsabban és pontosabban tudtam volna tájékozódni.

Érdekes élmény volt, hogy mivel nem voltak nagyobb tévesztéseim, sokkal többet számított az útvonalválasztás.

Tanulságok

• Csak nyugodtan
• Bátrabban lehet domborzat alapján tájékozódni. Ha van jellegzetes domborzat és futható az erdő, akkor nem fontosak az utak
• Rendszeres futóedzés kell terepen, jobban kell bírni a fölfelé futást.

Küzdés a Mátrában

Régen kínlódtam ennyit tájfutó versenyen, mint amennyit a hétvégi Tipo kupán. A gondok ott kezdődtek, hogy a hosszú pályák és nagy szintkülönbség ellenére bevállaltam az M40-es kategóriát, ahelyett, hogy egy rövidebb pályát választottam volna. Arra gondoltam, hogy nehéz lesz, de többet tudok majd tanulni belőle. Aztán, hogy a lúd kövér legyen, a kevés jelentkező miatt összevonták az M35-tel, a következmény: fiatalabb mezőny, hosszabb pályák.

Mindkét napon megszenvedtem a nagyon köves terepet, amin nagyon nehéz volt szeges cipővel futni, a mély patakvölgyekben viszont jól jött, ezért második nap is abban mentem.

Első nap (8.1 km, 360 m szint)




A szombati nap még tűrhetően ment. A második pontot kerestem vagy 3 percig, sok volt a hasonló bozót a környéken. Végül az egyik bokor mellett megálltam pisilni, közben néztem a térképet, és rájöttem, hogy 10 méterre tőlem van a pont :) A 15-ös pontra menet érdemesebb lett volna kicsit kerülni az úton, még lefelé sem nagyon lehetett futni a köves domboldalon. Kisebb kóválygás még volt a 19-es pont környékén a bozótban, végül sikerült a keskeny átjárókat megtaláni.

Második nap (8.6 km, 350m szint)




Vasárnap kezdődött a feketeleves, tényleg régen bolyongtam ennyit az erdőben. Utólag belegondolva az 1:15000 léptékű térkép zavart meg, több helyen is hamarabb számítottam a pontra. Nagyon nehezen tudtam azonosítani magam a terepen, az volt az érzésem, hogy mindenütt ligetes erdő van szétszórt kövekkel. Már az első pontra menet megzavart egy bólya, ami ott volt, ahol a pontra számítottam, de nem az enyém volt. A negyedik pontra menet megint korábban letértem a helyes irányról, és bolyongtam vagy 5 percig. A 6-os pont környéke szintén nagy kihívás volt, egy széles terasz, rengeteg tisztással és kővel - esélyem nem volt rájönni, hogy melyiken vagyok. Kíváncsi vagyok, hogyan csinálják a profik. A nap borzasztója azonban a 9-es pont volt. Eleve nem a legjobb útvonalat választottam. A bozóton átvezető útról nem kellett volna letérjek a völgybe, inkább továbbmenni, és az északra tartó felhagyott ösvényen többé-kevéssbé szinten menni át a patakon, majd szintén szinten megközelíteni a pontot. A nagyobb hiba az volt, hogy pontatlanul vettem az irányszöget, és elmentem a pont mellett, majd jóval feljebb bolyongtam az oldalban mint kellett volna. Utólag is hihetetlen, hogy többszáz méterrel mentem mellé. A 12-es pont környékén is sokat kóvályogtam, a sok árok közül nehezen azonosítottam be az enyémet. Itt már valószínűleg túl fáradt voltam a figyelmes térképolvasáshoz.

Tanulságok

• Nem érdemes túl hosszú pályát választani
• Meg kell tanulni pontosabban menni irányszögön - úgy tűnik, hajlamos vagyok balra eltérni
• Figyelni kell a nem 1:10000 térképeken a távolságtartásra
• A finom dobmorzatra jobban figyelni: pl.: merre hajlik egy domb, hol fut a finom gerinc, stb...

Postás kupa

A hétvége meghatározó eseménye a Postás kupa volt, amit idén Dabas mellett rendeztek meg. Jellegzetes homokbuckás, bokros, fás terület volt, technikás pályákkal. Kevés út és ösvény, a tájékozódást leginkább a jelleghatárok és a finom, tagolt domborzat segítette. Sok volt a szúrós bozót, a vissza-visszatérő dilemma: kerüljünk vagy átvágjunk. Közben megérkezett a nyár is, erős napsütéssel, meleggel és leégéssel. Ki gondolta volna, hogy alig egy hónappal a hóolvadás után már naptej kell?

Első nap



Egyetlen komolyabb tévesztésem volt, a 15-ös pont környékén, először egy egyel korábbi buckán kerestem a pontot, miután megtaláltam pedig zavaromban rossz irányba indultam el. Ezzel összesen elveszíthettem körülbelül 3-4 percet. 15-ik lettem a 26-ból, ezen a jelenlegi felkészültségemmel maximum két helyezést tudtam volna javítani.

Második nap



A második napon egy lényegesen hosszabb pályán kellett megküzdeni a bozóttal. Az első pontra menet jobban belegabalyodtam a bozótba mint kellett volna, 1-2 perc veszteség. A nap tévesztése az 5-ös pont utáni klasszikus "fordítva tartott térkép" volt, amire csak háromszáz méter múlva jöttem rá, újabb 4-5 perc ugrott. A nyolcas pontnál már kezdett elegem lenni a bozótból, a pontról kifutáskor inkább kerültem, minthogy átvágjak, ugyanezt megismételtem nagyban a 19-es pont után.

Alapjában véve jó kis verseny volt, folyamatos odafigyelést igénylő pályákkal.

Tanulságok:

• Kell egy hosszúujjú bozótruha, hogy ne a bőrömet rongyoljam
• Bátrabban kell átvágni bozóton (megfelelő óvintézkedések után)
• Térkép irányára figyelni, főleg, ha nem az eredetileg tervezett irányból érkeztünk a pontra

GPS a tájfutásban

Mostanában, ha olyanoknak mesélek tájfutásról, akik még nem hallottak róla, gyakran megkérdezik, hogy GPS-t lehet-e használni. A kérdés érthető, mert a GPS annyira elterjedt lett, hogy majdnem mindenki erre gondol először, ha tájékozódásról van szó. A válasz természetesen az, hogy tájfutó versenyen nem lehet GPS-t használni, csak a térkép és az iránytű az elfogadott tájékozódási eszköz.

Ha nem is versenyzés közben, a GPS használata mégis megjelent a tájfutók körében. Az egyik felhasználási terület a tájfutó térképek készítése, ahol óriási átalakulás ment végbe az utóbbi években, többek között a GPS-nek köszönhetően. A másik terület - és én főleg erről szeretnék írni - a nyomkövetés. Egyre több tájfutó visz magával a versenyre GPS loggert, egy olyan eszközt, ami folyamatosan rögzíti a saját (és gazdája) helyzetét, lehetővé téve, hogy a verseny után a tájfutó elemezze, hogy merre is járt.

Technikai edzésként eddig is megtárgyalták a versenyzők, hogy ki milyen útvonalat választott, de most megnyílt a lehetőség egy objektívebb összehasonlításra, és kavarások esetén a tévedés helyének azonosítására.

Az útvonal felhasználása

1. A legegyszerűbb lehetőség az útvonal feltöltése bármilyen internetes térképre. Erre számtalan lehetőség kínálkozik, az egyik ilyen a futoterkep.hu, amit Fazekas Gábor (Gubci) volt nagyváradi tájfutó fejleszt. A képre kattintás után a térképet érdemes átváltani műholdkép módba (Satellite gomb). Ha összevetjük ezt és a tájfutó térképet, akkor egészen jól be lehet azonosítani az ellenőrzőpontok helyét.

2. RouteGadget - a közösségi elemző. Ha van olyan szerencsénk, hogy a versenyszervező megosztja a térképet egy közösségi útvonalelemző oldalon, akkor nemcsak a saját útvonalunkat tölthetjük fel és igazíthatjuk a tájfutótérképhez, hanem a versenytársainkkal is összehasonlíthatjuk az útvonalválasztásunkat. A magyarországi nagyobb versenyek térképe felkerül egy ilyen oldalra, a mellékelt képre kattintva például a Postás Kupa térképein összevethetitek az én útvonalamat a többi szereplő útvonalával. Az oldal használatához Java illesztőprogram szükséges. Ki kell választani a térképet (OA kategória), majd a nevek közül néhányat, és meg kell nyomni az “útvonalak” gombot.

3. QuickRoute és Doma - a saját térkép-adatbázis. Néhány letölthető program segítségével a saját számítógépünkön is tájfutótérképhez igazíthatjuk az útvonalunkat, sőt, az így előállt térképekből saját internetes térkép-adatbázist építhetünk, ahol a térképek tartalmazhatják az útvonalunkat is. A mellékelt kép az én térképeimhez vezet. Az egyes térképrészletekre kattintva megnyitható a beszkennelt térkép a hozzáillesztett útvonallal együtt.

Úgy gondolom, hogy nagyon jó elméleti edzési lehetőséget kapunk a kezünkhöz egy kis GPS logger segítségével, ráadásul ezek az eszközök ma már nem is kerülnek sokba. Egy jobb iránytű áráért használható készüléket tudunk venni. A következő bejegyzésben ezekről fogok írni.

Trends

[...]
Van-e jogod elítélni
   - hisz benne s belőle is élsz -
   a jelent,
mert kínjában kérész-éltű fogalmakat teremt?
[...]

[Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában]


... nem mintha a teknős-éltű fogalmakkal minden rendben lenne ...

amazon

Living with a Depressed Spouse. Customers who bought this book also bought "The Holy Bible".