hétfő, május 06, 2013

Küzdés a Mátrában

Régen kínlódtam ennyit tájfutó versenyen, mint amennyit a hétvégi Tipo kupán. A gondok ott kezdődtek, hogy a hosszú pályák és nagy szintkülönbség ellenére bevállaltam az M40-es kategóriát, ahelyett, hogy egy rövidebb pályát választottam volna. Arra gondoltam, hogy nehéz lesz, de többet tudok majd tanulni belőle. Aztán, hogy a lúd kövér legyen, a kevés jelentkező miatt összevonták az M35-tel, a következmény: fiatalabb mezőny, hosszabb pályák.

Mindkét napon megszenvedtem a nagyon köves terepet, amin nagyon nehéz volt szeges cipővel futni, a mély patakvölgyekben viszont jól jött, ezért második nap is abban mentem.

Első nap (8.1 km, 360 m szint)




A szombati nap még tűrhetően ment. A második pontot kerestem vagy 3 percig, sok volt a hasonló bozót a környéken. Végül az egyik bokor mellett megálltam pisilni, közben néztem a térképet, és rájöttem, hogy 10 méterre tőlem van a pont :) A 15-ös pontra menet érdemesebb lett volna kicsit kerülni az úton, még lefelé sem nagyon lehetett futni a köves domboldalon. Kisebb kóválygás még volt a 19-es pont környékén a bozótban, végül sikerült a keskeny átjárókat megtaláni.

Második nap (8.6 km, 350m szint)




Vasárnap kezdődött a feketeleves, tényleg régen bolyongtam ennyit az erdőben. Utólag belegondolva az 1:15000 léptékű térkép zavart meg, több helyen is hamarabb számítottam a pontra. Nagyon nehezen tudtam azonosítani magam a terepen, az volt az érzésem, hogy mindenütt ligetes erdő van szétszórt kövekkel. Már az első pontra menet megzavart egy bólya, ami ott volt, ahol a pontra számítottam, de nem az enyém volt. A negyedik pontra menet megint korábban letértem a helyes irányról, és bolyongtam vagy 5 percig. A 6-os pont környéke szintén nagy kihívás volt, egy széles terasz, rengeteg tisztással és kővel - esélyem nem volt rájönni, hogy melyiken vagyok. Kíváncsi vagyok, hogyan csinálják a profik. A nap borzasztója azonban a 9-es pont volt. Eleve nem a legjobb útvonalat választottam. A bozóton átvezető útról nem kellett volna letérjek a völgybe, inkább továbbmenni, és az északra tartó felhagyott ösvényen többé-kevéssbé szinten menni át a patakon, majd szintén szinten megközelíteni a pontot. A nagyobb hiba az volt, hogy pontatlanul vettem az irányszöget, és elmentem a pont mellett, majd jóval feljebb bolyongtam az oldalban mint kellett volna. Utólag is hihetetlen, hogy többszáz méterrel mentem mellé. A 12-es pont környékén is sokat kóvályogtam, a sok árok közül nehezen azonosítottam be az enyémet. Itt már valószínűleg túl fáradt voltam a figyelmes térképolvasáshoz.

Tanulságok
  • Nem érdemes túl hosszú pályát választani
  • Meg kell tanulni pontosabban menni irányszögön - úgy tűnik, hajlamos vagyok balra eltérni
  • Figyelni kell a nem 1:10000 térképeken a távolságtartásra
  • A finom dobmorzatra jobban figyelni: pl.: merre hajlik egy domb, hol fut a finom gerinc, stb...

Nincsenek megjegyzések: