péntek, október 20, 2006

Sólyom

Sok lehangoló dolog történt mostanában. A miniszterelnöki beszédben a hazugság kitudódásánál és a stílusnál is lehangolóbbnak tartom azt, hogy a kormány következmények nélkül cselekedhet évekig az ország érdekeivel ellentétesen. Ez a mi hibánk, civileké, akik belementünk abba a játékba, hogy a nekünk szimpatikus politikai formációnak mindent elnézünk csak nehogy a másik kerüljön hatalomra. Ezért szólhat ez a dolog néha Orbánról és a Fideszről - holott csakis Gyurcsányról és az MSZP-ről kellene szólnia. Vannak olyan helyzetek, amikor nem kellene számítsanak gazdasági érdekek. A hatalomtól el kellene várjunk egy erkölcsi minimumot különben végképp kiszolgáltatottak leszünk. Erősebb civil társadalomra van szükség, amelyik szembe tud helyezkedni minden politikai formációval ha az érdekei úgy kívánják.

Az egyetlen jó dolog az utóbbi évek magyar politikájában Sólyom László államfővé választása volt. Lehet hogy nem lesz belőle mindenki Laci bácsija, de bíztató az az erkölcsi kiállás amit ő képvisel. A függetlenség nem azt jelenti hogy nem foglalunk állást, hanem azt, hogy bátran kiállunk akár az egyik akár a másik oldal igaza mellett - vagy akár mindkét oldal hamissága ellen.

Az olaszliszkai lincselés volt a másik lehangoló eset. A megdöbbenés, hogy ilyesmi lehetséges. Bár nem gondolom úgy, hogy a tetteseken kívül bárki felelős lenne azért ami történt, mégis érzek valami kapcsolatot a két eset között. Ha nincsenek következmények, ha a cselekedeteinkkért nem kell vállaljuk a felelősséget, akkor mindent lehet. Szomorú.

Ami viszont jó, hogy közeledik kedvenc ünnepem amit ugyan a családtól távol, de a hegyek között fogok tölteni. Ott, ahol még mindíg szépek és viszonylag tiszták a dolgok. "Több út vezet az Istenhez. Az egyik a hegyeken keresztül" (Widderstein).

hétfő, augusztus 07, 2006

hazamegyek3

Nem nekem valók a folytatásos bejegyzések: már nincs annyira kedvem arról írni, amit két hete elképzeltem. De mivel megigértem, itt van:

1. Medvekoma hazamegy és ágyban találja Medvenét az ószeres Nyuszikával. - Hát ezt mégis, hogy gondoljátok? - kérdi - Mindent megmagyarázok - mondja Medvené. - Nyuszika becsengetett és azt mondta, hogy jó árat fizet mindenért, amit a férjem nem használ.

2. Szindbád hazamegy. Nemrégen olvastam az egyik felkapott írónknak ezt a kellemes könyvét Szindbádról (Krúdyról), aki az egész történet alatt haza készül, de mégis mindíg ott marad, ahol van.

3. A pap hazamegy a templomból és ott találja az Ördögöt. Valahogy így kezdődik Mrożek egyik szenzációs elbeszélése. Az Ördög nem csinál semmi rosszat, csak ott ül csenben az asztalnál, fején egy piros zsokésapkával. El kellene kergetni... Fárasztó nap volt a mai... Még mindíg jobb, ha itt van szem előtt, mintha másokat kísértene... Az Ördög marad. Nem is próbál kísérteni, csak ott ül csenben, tisztelettudóan. A pap szinte megszereti a rendes ördögöt, az pedig minden este ott várja az asztalnál - piros zsokésapkában - hogy a pap hazajöjjön. A történet címe: Egymás mellett élés.

péntek, július 28, 2006

hazamegyek

Bizonyára mind a néhány idetévedt olvasó észrevette az utóbbi napokban a főcímváltozást. Mostantól ez nem medvebarlang. A szó valódi értelmében nem is volt az - egy medvebarlang nem ilyen nyitott dolog, ahová csak azért nem jár ki/be bárki, mert nem tud róla - vagy mert nem érdekli. Aztán pedig nem is sikerült olyan lájtosra a dolog.

Szóval medvekoma hazamegy. Hogy miért és hova az jó kérdés. Azt hiszem mindannyian hazafelé igyekszünk. De ez egy összetett kérdés, ezért el fogom viccelni és lehetséges magyarázatokat adok majd a címválasztáshoz, amiknek nem sok közük lesz ugyan a valósághoz, de mindegyikben lesz valami.

péntek, június 16, 2006

szaggassanak

Gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé,
hogy meg ne tapossák lábaikkal,
és fordulván, meg ne szaggassanak titeket.
(Máté 7.6)

hétfő, május 15, 2006

benzinkutas

Épp most szoptam le egy benzinkutast
Vizet hörpölök az ondóra
Mikor mögém lép egy szemüveges
És elkezd várni a mosdóra
Az úr itt rád vár, fejezd már be
Szól a fülkéből kilépő kutas
Fel a felszínre, be a shopba
Hadd kérdezze meg a másik mi az
Ennyi volt és jó volt-e neki
Vigyorog én meg veszek cigit
A pénzből amit a kutastól kaptam
Aki a WC-be vitt...

Virágok nyílnak, én egy réten fekszem
10 és fél vagyok, moha
A fejem alatt és minden rendben
Na az nem lesz többé soha
Lehamuzok és tudom már honnan ismerem a szemüvegest
Mikor Pestre jöttem az Orczy kertben ez énekelt
És a TV-ben is ezt láttam ott énekelte
A szomorkásat, na most jön fel a WC-ből
Hello, köszönök a kollégának

(C) by Kiscsillag

péntek, március 31, 2006

Klebelsberg2

... nem tudom miért foglalkoztat Klebelsberg Kunó és Gáspárik Attila annyira, hogy egy újabb bejegyzést írjak. Ritkán szoktam politikai megnyilvánulásokra nyilvánosan reflektálni. Rábukkantam Gáspárik Attila egyik blogbejegyzésére, amiből kiderül hogy más is szóvátette azt, amit én. Ki finomabban, ki durvábban.

"Egy pillanatig sem vontam kétségbe K.K. munkásságának egészét. A problémám az, ami már nagyon régóta, hogy állíthatunk-e szobrot olyanoknak, akik a sok jó között, emberiségellenes tanokat is hírdettek életük folyamán?" - kérdi Attila, és arra utal, hogy csak vitatkozni szeretett volna.

Nos, ha Attila velem vitatkozna egy pohár bor mellett, akkor elmondanám neki, hogy szerintem sem állíthatunk olyanoknak szobrot. Klebelsberg Kunó viszont nem "olyan". Az én hibám, hogy az idézetekben sem látok vállalhatatlan - netán emberiségellenes - gondolatot? Szerintem azok az fogalmak amikre ő hivatkozik vállalhatóak ma is. Néhány kifejezés azóta "cikissé" vált és erről ő nem tehet. Tessék a nacionalizmust hazafisággal behelyettesíteni és megpróbálni elvonatkoztatni attól, ami 1928 után történt.

Elgondolkodtató, hogy sok emberből miért vált ki azonnali tiltakozást bármilyen nemzeti gondolat. Még mindíg nem tudtuk feldolgozni a huszadik századot. A pozitív hazafiság igenis vállalható. Erről jut eszembe, hogy valaki egy hasonló megjegyzésemre úgy reagált, hogy pozitív nacionalizmus nincs. Az én értelmezésemben a "pozitív" nem értékitélet, hanem irányjelző. Additív hazafiságnak is nevezhetném, szemben a negatív (vagy szubsztraktív) hazafisággal, amelyik mások ellenében határozza meg magát. A pozitív hazafi olyan mint a jó családapa, amelyik büszkén vállalja, hogy a családjáért dolgozik és azon sem búslakodik, hogy a szomszéd család is gyarapodik.

kedd, március 14, 2006

Klebelsberg

Klebelsberg Kunó Gondolom, hogy mindenki életében van néhány olyan pillanat, amikor megrendül a bizalma azokban, akiket addig tisztelt. Azt is sejtem, hogy az ilyen csalódásokat különbözőképpen dolgozzuk fel. Esetleg nem tiszteljük őket többet - vagy elfogadjuk, hogy nincsenek tökéletes emberek és lehet valakit annak ellenére tisztelni, hogy néhány dologban nem értünk egyet.

Az első ilyen csalódásom amire emlékszem, Faludy György volt. Egy időben nagyon szerettem mindent amit írt: Villon verseit; arab, kínai és hindu műfordításait; életregényét és esszéit. Amikor azonban valamelyik könyvében helytelen matematikai fejtegetéseket találtam, megdöbbentem: Faludy, aki megjárta mind a hat világot és aki nagyon szép verseket (is) írt, nem ért a matematikához. Ráadásul ez nem akadályozza meg abban, hogy írjon róla. Faludyt azóta is szívesen olvasok, de már válogatok. Azt pedig ekkor tanultam meg, hogy egy "híres" embernek sem szabad fenntartások nélkül hinni.

Most azonban két másik emberről szeretnék írni:

Az egyik gróf Klebelsberg Kunó, magyar kultuszminiszter. "A magyar hazát... a kultúra tarthatja meg, és teheti ismét naggyá" mondta Trianon után és megszervezte a korszerű oktatási rendszert, elérve, hogy 1930-ra az írástudatlanság 10%-ra csökkenjen szemben a lengyel 23-mal, a romániai 42-vel és a jugoszláv 45%-kal. Újjászervezte az egyetemeket és elérte hogy komoly összegeket fordítsanak kutatásokra. Mindezekért én a legnagyobb magyar politikusok között tartom számon és meggyőződésem, hogy nélküle a mai Magyarország sem lenne olyan amilyen. Ilyenformán ő is ott van az a néhány ember között akit tisztelek.

A másik ember Gáspárik Attila, akit jóval kevésbbé ismerek, de egy ideje odafigyelek arra, amit mond. Ismerek valakit, aki ismeri őt és ezért valahogy közelinek éreztem. Az egyik írására még rá is mutattam régebben ezeken az oldalakon.

Nos, mindezt azért írtam le, mert nemrégiben "Másik" cikket írt arról, hogy "Egyik" nacionalista volt, és mint ilyen nem érdemel meg egy szobrot szülővárosának templomkertjében: "Felhívom magukat értelmiséginek tartó barátaim, ismerőseim (és nem csak) figyelmét: itt ma közöttünk megjelenik, megjelent valami, amit lassan-lassan nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni."

Cikke főleg idézetekből áll, ezért a vádak nincsenek egyértelműen kimondva, de a következők köré csoportosulnak:
- Nacionalistának vallja magát
- Mussolini Olaszországát dicsőiti
- Elismerően szól a fasizmusról
- A vallási és nemzeti gondolatot többre tartja mint a szocializmusban rejlő nemzetköziséget.

Mitagadás, zavarba jöttem. Egy fasiszta politikust melengettem a keblemen ameddig Gáspásik Attila nem szólt. Olvasgattam az idézeteket, és próbáltam feldolgozni mindazt, amit megtudtam.

Egy idő után azonban a zavarom átalakult meggyőződéssé: Gáspárik Attila mellélőtt. Mellélőtt, mert mai értékrend és ismeretek alapján mond itéletet valakiről, aki a húszas-harmincas években élt. De bennem maradt a kétkedés is: Számít-e ez? Nem egyetemesek az emberi értékek? El lehet-e nézni a kultuszminiszternek, hogy nem látta előre mi lesz Mussolini Olaszországával? Vajon az olasz fasizmus a húszas években előrevetítette azt, ami később következett?

Nem vitás, hogy ha mindezt egy mai politikus mondja, megérdemli hogy megbukjon és senki ne vegye komolyan. De elítéljük-e Szent Istvánt és összetörjük-e a szobrait azért mert embereket (pogányokat) mészároltatott le semmibe véve a vallásszabadságot, amit ma élvezünk? Vagy azért mert politikai ellenfeleit kivégeztette? Az is elgondolkodtató, hogy a nagyhírű Time magazin a harmincas években még Év Emberévé választotta úgy Hitlert mint Sztálint. Utólag könnyű bölcsnek lenni.

Az én csalódásom végül is Gáspárik Attilát érinti.

szerda, január 11, 2006

Zorán

Néhány hete láttam egy táncjátékot ami Zorán dalaira épült és ő maga gitározott benne. Jó volt hallgatni az ismerős dalokat, nézni a táncosokat és figyelni Zoránt amint gitározik.
Az ismerős számok egyike az Apám Hitte című dal volt:

Apám hitte az otthon melegét,
Apám hitte az ünnep örömét,
Apám hitte az apja örökét,
S úgy hiszem, ez így volt szép.
[...]

Ismerős volt minden, amíg a hosszú Na na-na-na után vége nem lett a számnak. Hol marad az "én is hiszek"? Miért nem fejezi be a dalt? És ekkor rádöbbentem: amiben apánk hitt, az örök és "szép". De amiben Zorán hitt húsz éve, az már elavult. Ki hisz már a mikrobarázdában, a lézersugárban, a kvadrofóniában vagy éppen a fegyver halálában?

Vajon húsz év múlva hinni fogunk-e abban amiben most hiszünk?