hétfő, május 13, 2013

Bihar kupa

Az idei Bihar kupára azóta készülök, amióta megtudtam, hogy a Száldobágyi erdőben lesz. Gyerekkoromban többször jártam kirándulni oda, eleinte gyalog, aztán biciklivel, nézegettem az 1972-es térképet róla (jól emlékszem vajon?), de a tájfutás mindeddig kimaradt. Pedig egy nagyon szép, tiszta erdő, izgalmas domborzattal.

Első nap (M40, 5.2 km, 230 m szint)




A verseny előtt arra szugeráltam magam, hogy ne kapkodjam el az elejét, inkább lassan, de megfontoltan induljak, és ez egész jól sikerült. Az első 4 pont szokatlanul jól ment, a részidőkből pedig látszik, hogy végig tartani tudtam a második helyet. Az ötödik pontra menet megijjedtem a nagy völgytől, és úgy gondoltam, hogy okosabb lesz megkerülni. Nem volt jó ötlet, túl nagy a kerülő, ráadásul a végén bele is zavarodtam az utak keresztezésébe, és felmásztam egy kis dombra, amire nem kellett volna. A következő két pont rendben ment, a nyolcadikra viszont túl óvatoskodó útvonalat választottam, ami fölösleges kerülő volt és még a mocsárba is belefutottam miatta. A tizedik pontra már elfáradhattam, mert egy hirtelen jött ötlettől vezérelve átfutottam a völgy másik oldalára: két fölösleges árokátmászás lett az ára.

Második nap (M40, 4.8 km, 145 m szint)




A szombati futás alatt kiújult a derékfájásom annyira, hogy csak sántikálva tudtam járni, futni pedig alig. Ennek ellenére sajnáltam volna kihagyni a vasárnapi versenyt, úgyhogy kétféle kenőccsel és egy gyulladás+fájdalomcsillapítóval indítottam a napot, ennek ellenére minden lépés nehezemre esett. Erre a napra a "csak nyugisan"-ból már nem maradt sok, úgyhogy az első pont felé egyből nekivágtam a hegynek ahelyett, hogy megkerültem volna. A derékfájás miatt lassabban haladtam, mint egyébként tudtam volna, de a nyolcadik pontig többé-kevésbbé jól mentek a dolgok. Ott már forgolódtam egy kicsit, amíg meglett a pont, a kilencedig fele menet azonban megint eltértem az eredetileg kigondolt útvonaltól - és ismét rosszul tettem. A hamis biztonságérzetet adó útra fordultam, pedig a domborzat alapján sokkal gyorsabban és pontosabban tudtam volna tájékozódni.

Érdekes élmény volt, hogy mivel nem voltak nagyobb tévesztéseim, sokkal többet számított az útvonalválasztás.

Tanulságok
  • Csak nyugodtan
  • Bátrabban lehet domborzat alapján tájékozódni. Ha van jellegzetes domborzat és futható az erdő, akkor nem fontosak az utak
  • Rendszeres futóedzés kell terepen, jobban kell bírni a fölfelé futást.

hétfő, május 06, 2013

Küzdés a Mátrában

Régen kínlódtam ennyit tájfutó versenyen, mint amennyit a hétvégi Tipo kupán. A gondok ott kezdődtek, hogy a hosszú pályák és nagy szintkülönbség ellenére bevállaltam az M40-es kategóriát, ahelyett, hogy egy rövidebb pályát választottam volna. Arra gondoltam, hogy nehéz lesz, de többet tudok majd tanulni belőle. Aztán, hogy a lúd kövér legyen, a kevés jelentkező miatt összevonták az M35-tel, a következmény: fiatalabb mezőny, hosszabb pályák.

Mindkét napon megszenvedtem a nagyon köves terepet, amin nagyon nehéz volt szeges cipővel futni, a mély patakvölgyekben viszont jól jött, ezért második nap is abban mentem.

Első nap (8.1 km, 360 m szint)




A szombati nap még tűrhetően ment. A második pontot kerestem vagy 3 percig, sok volt a hasonló bozót a környéken. Végül az egyik bokor mellett megálltam pisilni, közben néztem a térképet, és rájöttem, hogy 10 méterre tőlem van a pont :) A 15-ös pontra menet érdemesebb lett volna kicsit kerülni az úton, még lefelé sem nagyon lehetett futni a köves domboldalon. Kisebb kóválygás még volt a 19-es pont környékén a bozótban, végül sikerült a keskeny átjárókat megtaláni.

Második nap (8.6 km, 350m szint)




Vasárnap kezdődött a feketeleves, tényleg régen bolyongtam ennyit az erdőben. Utólag belegondolva az 1:15000 léptékű térkép zavart meg, több helyen is hamarabb számítottam a pontra. Nagyon nehezen tudtam azonosítani magam a terepen, az volt az érzésem, hogy mindenütt ligetes erdő van szétszórt kövekkel. Már az első pontra menet megzavart egy bólya, ami ott volt, ahol a pontra számítottam, de nem az enyém volt. A negyedik pontra menet megint korábban letértem a helyes irányról, és bolyongtam vagy 5 percig. A 6-os pont környéke szintén nagy kihívás volt, egy széles terasz, rengeteg tisztással és kővel - esélyem nem volt rájönni, hogy melyiken vagyok. Kíváncsi vagyok, hogyan csinálják a profik. A nap borzasztója azonban a 9-es pont volt. Eleve nem a legjobb útvonalat választottam. A bozóton átvezető útról nem kellett volna letérjek a völgybe, inkább továbbmenni, és az északra tartó felhagyott ösvényen többé-kevéssbé szinten menni át a patakon, majd szintén szinten megközelíteni a pontot. A nagyobb hiba az volt, hogy pontatlanul vettem az irányszöget, és elmentem a pont mellett, majd jóval feljebb bolyongtam az oldalban mint kellett volna. Utólag is hihetetlen, hogy többszáz méterrel mentem mellé. A 12-es pont környékén is sokat kóvályogtam, a sok árok közül nehezen azonosítottam be az enyémet. Itt már valószínűleg túl fáradt voltam a figyelmes térképolvasáshoz.

Tanulságok
  • Nem érdemes túl hosszú pályát választani
  • Meg kell tanulni pontosabban menni irányszögön - úgy tűnik, hajlamos vagyok balra eltérni
  • Figyelni kell a nem 1:10000 térképeken a távolságtartásra
  • A finom dobmorzatra jobban figyelni: pl.: merre hajlik egy domb, hol fut a finom gerinc, stb...