Röviden: Szlovénia gyönyörű. Emellett pedig kiszámítható és civilizált. Egy laza Ausztria. A terep pedig több mint izgalmas. Víznyelők, zsombolyok és halmok elképesztő összevisszaságban és bonyolultságban. Az ötnapos verseny vonzó, de a családdal együtt tölteni a vakációt is az, úgyhogy kompromisszumos megoldásként két nap tájfutás kerül be a programba, az pedig úgy, hogy két különbőző terepbe kóstoljunk bele.
Stage 3, Open 1
Nagyon szép, girbegurba terep, kevés ösvény. Egész reggel azt mondogatom magamnak, hogy csak nyugodtan, lassan. Koncentrálni, koncentrálni. Ennek megfelelően jól is megy a dolog, élvezem a terepet, de nagyon figyelek közben. Rájövök, hogy itt, ha elvesztem a nyomot, akkor nagyon nehezen találom meg újra. A hatos pontra ezért nem is merek irányba elindulni és elveszni a víznyelők sokasága között, inkább kerülök egy nagyot az úton. Biztosan elfáradtam a hosszú mászásban, de a hetedik pontot minden könnyűsége ellenére sikerül elrontanom, és belefutok abba, amitől féltem: nem tudom hol vagyok, és nem találok semmi kapaszkodót. Mindenütt egyforma víznyelők, a vártnál meredekebb domboldalak. Végül tanácstalanságomban felmászok egy csúcsra, hogy legalább legyen egy fix pontom, ahonnan kimozdíthatom a világot. Kicsit későn jövök rá arra is, hogy van a térképen néhány ösvény, de alig látszanak a nagyon hangsúlyos domborzat mellett. A 15-ös pontra menet észre sem veszem, hogy van egy ösvény, helyette egy gerincet próbálok követni. Utólag kiderül, hogy egy rosszat a sok párhozamos gerinc közül. Megismétlődik az elveszettség érzése: hiába találok már mindent: ösvényt, tisztást, nagyon nehezen tudom beazonosítani a helyem. Néhány perc kétségbeesett rohangálás és egy kéretlen segítség után minden rendbejön.
Stage 4, Open 2
Négyszáz méter szint egy hat és fél kilométeres pályán sok. Pedig ennyit igérnek a leghosszabb nyílt pályán, úgyhogy átjelentkezem a másodikba. Ott is van elég. Megkapom a térképet, elindulok, és... fogalmam sincs, hol vagyok. Semmi sem úgy néz ki, mint ahogy várom. Mintha más terepen lennék, mint amit a térkép ábrázol, meg is nézem mégegyszer, hogy jó térképet vettem-e el. Azért lassan és bizonytalanul haladok a sejtett irányba, és próbálok kapaszkodót találni. Végül találok egy kis tavat amit a térképen is azonosítani tudok. De egyszer csak előttem terem egy zsomboly. Igazi, függőleges sziklabarlang. Megvan az is a térképen, kezdek megnyugodni. Ez a bevezető az aznapi terepbe, óriási sziklák, meredek domboldalak és rengeteg zsomboly. A többi pont nyugodtan, de szépen megy, élvezem, hogy követni tudom az egyes terepelemeket. Viszont előjön egy pár megtévesztő és bosszantó térképhiba: A hetes pont környékén az erdő ki van irtva, a pont a térképpel jelzett színnel ellentétben a nyílt terepen van, ezért egy darabig feljebb keresem. A nyolcas pont környékén kőmező, aminek a térképen nyoma sincs. A tizes pontra menet pedig megint rossz döntést hozok: A tisztáson elgondolkodom azon, hogy egy picit kerüljek az ösvényen, vagy kövessem a rövidebb de bizonytalanabb erdőhatárt. Sajnos az utóbbi mellett döntök, az eredmény 5 perc fölösleges forgolódás.
Tapasztalatok
Szokni kell minden terepet és térképet. Nem hülyeség a nagyobb versenyek előtti gyakorlópálya. Ezek a térképek különböztek minden eddigitől, elsősorban a dombozat dominanciájában. Meg kell szokni, hogy az ösvények nem mindíg látszanak jól a térképen. A másik dolog, amit most kezdek tudatosítani magamban, az a pont támadása. Az útvonaltervezést lehetne a célpont felől kezdeni: kitalálni, hogy honnan támadható legjobban a pont. Szuper terep volt, még akarok ilyet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése