hazamegyek

Bizonyára mind a néhány idetévedt olvasó észrevette az utóbbi napokban a főcímváltozást. Mostantól ez nem medvebarlang. A szó valódi értelmében nem is volt az - egy medvebarlang nem ilyen nyitott dolog, ahová csak azért nem jár ki/be bárki, mert nem tud róla - vagy mert nem érdekli. Aztán pedig nem is sikerült olyan lájtosra a dolog.

Szóval medvekoma hazamegy. Hogy miért és hova az jó kérdés. Azt hiszem mindannyian hazafelé igyekszünk. De ez egy összetett kérdés, ezért el fogom viccelni és lehetséges magyarázatokat adok majd a címválasztáshoz, amiknek nem sok közük lesz ugyan a valósághoz, de mindegyikben lesz valami.

szaggassanak

Gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé,
hogy meg ne tapossák lábaikkal,
és fordulván, meg ne szaggassanak titeket.
(Máté 7.6)

benzinkutas

Épp most szoptam le egy benzinkutast
Vizet hörpölök az ondóra
Mikor mögém lép egy szemüveges
És elkezd várni a mosdóra
Az úr itt rád vár, fejezd már be
Szól a fülkéből kilépő kutas
Fel a felszínre, be a shopba
Hadd kérdezze meg a másik mi az
Ennyi volt és jó volt-e neki
Vigyorog én meg veszek cigit
A pénzből amit a kutastól kaptam
Aki a WC-be vitt...

Virágok nyílnak, én egy réten fekszem
10 és fél vagyok, moha
A fejem alatt és minden rendben
Na az nem lesz többé soha
Lehamuzok és tudom már honnan ismerem a szemüvegest
Mikor Pestre jöttem az Orczy kertben ez énekelt
És a TV-ben is ezt láttam ott énekelte
A szomorkásat, na most jön fel a WC-ből
Hello, köszönök a kollégának

(C) by Kiscsillag

Klebelsberg2

... nem tudom miért foglalkoztat Klebelsberg Kunó és Gáspárik Attila annyira, hogy egy újabb bejegyzést írjak. Ritkán szoktam politikai megnyilvánulásokra nyilvánosan reflektálni. Rábukkantam Gáspárik Attila egyik blogbejegyzésére, amiből kiderül hogy más is szóvátette azt, amit én. Ki finomabban, ki durvábban.

"Egy pillanatig sem vontam kétségbe K.K. munkásságának egészét. A problémám az, ami már nagyon régóta, hogy állíthatunk-e szobrot olyanoknak, akik a sok jó között, emberiségellenes tanokat is hírdettek életük folyamán?" - kérdi Attila, és arra utal, hogy csak vitatkozni szeretett volna.

Nos, ha Attila velem vitatkozna egy pohár bor mellett, akkor elmondanám neki, hogy szerintem sem állíthatunk olyanoknak szobrot. Klebelsberg Kunó viszont nem "olyan". Az én hibám, hogy az idézetekben sem látok vállalhatatlan - netán emberiségellenes - gondolatot? Szerintem azok az fogalmak amikre ő hivatkozik vállalhatóak ma is. Néhány kifejezés azóta "cikissé" vált és erről ő nem tehet. Tessék a nacionalizmust hazafisággal behelyettesíteni és megpróbálni elvonatkoztatni attól, ami 1928 után történt.

Elgondolkodtató, hogy sok emberből miért vált ki azonnali tiltakozást bármilyen nemzeti gondolat. Még mindíg nem tudtuk feldolgozni a huszadik századot. A pozitív hazafiság igenis vállalható. Erről jut eszembe, hogy valaki egy hasonló megjegyzésemre úgy reagált, hogy pozitív nacionalizmus nincs. Az én értelmezésemben a "pozitív" nem értékitélet, hanem irányjelző. Additív hazafiságnak is nevezhetném, szemben a negatív (vagy szubsztraktív) hazafisággal, amelyik mások ellenében határozza meg magát. A pozitív hazafi olyan mint a jó családapa, amelyik büszkén vállalja, hogy a családjáért dolgozik és azon sem búslakodik, hogy a szomszéd család is gyarapodik.

Klebelsberg

Gondolom, hogy mindenki életében van néhány olyan pillanat, amikor megrendül a bizalma azokban, akiket addig tisztelt. Azt is sejtem, hogy az ilyen csalódásokat különbözőképpen dolgozzuk fel. Esetleg nem tiszteljük őket többet - vagy elfogadjuk, hogy nincsenek tökéletes emberek és lehet valakit annak ellenére tisztelni, hogy néhány dologban nem értünk egyet.

Az első ilyen csalódásom amire emlékszem, Faludy György volt. Egy időben nagyon szerettem mindent amit írt: Villon verseit; arab, kínai és hindu műfordításait; életregényét és esszéit. Amikor azonban valamelyik könyvében helytelen matematikai fejtegetéseket találtam, megdöbbentem: Faludy, aki megjárta mind a hat világot és aki nagyon szép verseket (is) írt, nem ért a matematikához. Ráadásul ez nem akadályozza meg abban, hogy írjon róla. Faludyt azóta is szívesen olvasok, de már válogatok. Azt pedig ekkor tanultam meg, hogy egy "híres" embernek sem szabad fenntartások nélkül hinni.

Most azonban két másik emberről szeretnék írni:

Az egyik gróf Klebelsberg Kunó, magyar kultuszminiszter. "A magyar hazát... a kultúra tarthatja meg, és teheti ismét naggyá" mondta Trianon után és megszervezte a korszerű oktatási rendszert, elérve, hogy 1930-ra az írástudatlanság 10%-ra csökkenjen szemben a lengyel 23-mal, a romániai 42-vel és a jugoszláv 45%-kal. Újjászervezte az egyetemeket és elérte hogy komoly összegeket fordítsanak kutatásokra. Mindezekért én a legnagyobb magyar politikusok között tartom számon és meggyőződésem, hogy nélküle a mai Magyarország sem lenne olyan amilyen. Ilyenformán ő is ott van az a néhány ember között akit tisztelek.

A másik ember Gáspárik Attila, akit jóval kevésbbé ismerek, de egy ideje odafigyelek arra, amit mond. Ismerek valakit, aki ismeri őt és ezért valahogy közelinek éreztem. Az egyik írására még rá is mutattam régebben ezeken az oldalakon.

Nos, mindezt azért írtam le, mert nemrégiben "Másik" cikket írt arról, hogy "Egyik" nacionalista volt, és mint ilyen nem érdemel meg egy szobrot szülővárosának templomkertjében: "Felhívom magukat értelmiséginek tartó barátaim, ismerőseim (és nem csak) figyelmét: itt ma közöttünk megjelenik, megjelent valami, amit lassan-lassan nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni."

Cikke főleg idézetekből áll, ezért a vádak nincsenek egyértelműen kimondva, de a következők köré csoportosulnak:
- Nacionalistának vallja magát
- Mussolini Olaszországát dicsőiti
- Elismerően szól a fasizmusról
- A vallási és nemzeti gondolatot többre tartja mint a szocializmusban rejlő nemzetköziséget.

Mitagadás, zavarba jöttem. Egy fasiszta politikust melengettem a keblemen ameddig Gáspásik Attila nem szólt. Olvasgattam az idézeteket, és próbáltam feldolgozni mindazt, amit megtudtam.

Egy idő után azonban a zavarom átalakult meggyőződéssé: Gáspárik Attila mellélőtt. Mellélőtt, mert mai értékrend és ismeretek alapján mond itéletet valakiről, aki a húszas-harmincas években élt. De bennem maradt a kétkedés is: Számít-e ez? Nem egyetemesek az emberi értékek? El lehet-e nézni a kultuszminiszternek, hogy nem látta előre mi lesz Mussolini Olaszországával? Vajon az olasz fasizmus a húszas években előrevetítette azt, ami később következett?

Nem vitás, hogy ha mindezt egy mai politikus mondja, megérdemli hogy megbukjon és senki ne vegye komolyan. De elítéljük-e Szent Istvánt és összetörjük-e a szobrait azért mert embereket (pogányokat) mészároltatott le semmibe véve a vallásszabadságot, amit ma élvezünk? Vagy azért mert politikai ellenfeleit kivégeztette? Az is elgondolkodtató, hogy a nagyhírű Time magazin a harmincas években még Év Emberévé választotta úgy Hitlert mint Sztálint. Utólag könnyű bölcsnek lenni.

Az én csalódásom végül is Gáspárik Attilát érinti.

Zorán

Néhány hete láttam egy táncjátékot ami Zorán dalaira épült és ő maga gitározott benne. Jó volt hallgatni az ismerős dalokat, nézni a táncosokat és figyelni Zoránt amint gitározik.
Az ismerős számok egyike az Apám Hitte című dal volt:

Apám hitte az otthon melegét,
Apám hitte az ünnep örömét,
Apám hitte az apja örökét,
S úgy hiszem, ez így volt szép.
[...]

Ismerős volt minden, amíg a hosszú Na na-na-na után vége nem lett a számnak. Hol marad az "én is hiszek"? Miért nem fejezi be a dalt? És ekkor rádöbbentem: amiben apánk hitt, az örök és "szép". De amiben Zorán hitt húsz éve, az már elavult. Ki hisz már a mikrobarázdában, a lézersugárban, a kvadrofóniában vagy éppen a fegyver halálában?

Vajon húsz év múlva hinni fogunk-e abban amiben most hiszünk?

A Short History of Progress

Amikor az európaiak először kikötöttek a Húsvét-szigeteken, az óriási faragott kőszobrok mellett egy maroknyi tengődő bennszülöttet találtak. Az aprócska sziget, amit a legmagasabb csúcsáról be lehet látni, teljesen kopár volt. Hogyan tudták mindenféle segédeszköz nélkül felállítani a néha 10 métert is elérő szobrokat? Nos, a szigetet párszáz évvel azelőtt még erdő borította és az akkori lakosok éltek mint hal a vízben, az őseik tiszteletére pedig egymás után emelték a szobrokat fából ácsolt emelőszerkezetekkel - már ameddig volt fa. Az érdekes az, hogy a sziget olyan kicsi, hogy látniuk kellett, hogy fogy a fa - és mégsem tudtak leállni.

A sumérok egy óriási, szervezett birodalmat igazgattak sok évszázadig. Jól művelt területeik voltak, amiket óriási öntözőrendszerekkel öntöztek. Nagy városokat építettek, amik még ma is állnak - a sivatagban. Mi történt itt? A jelek szerint a folyókban található csekély mennyiségű só (amitől sósak a tengerek) az évszázadok során lerakódott a földben. A búza egy idő után már nem nagyon termett meg, ezért átálltak rozstermesztésre. Aztán már nem volt mire átállni. Az egykori birodalom helyén egy hatalmas sós sivatag maradt.

Ronald Wright hasonló példák sorában mutatja be, hogy a környezetszennyezés nem újkeletű dolog. A régi birodalmak összeomlásában nagyon sokszor szerepet játszott a "fejlődés csapdája": az emberek felélték a tartalékaikat. Jó esetben tovább tudtak lépni. Ha nem volt hova, akkor véres háborúk gondoskodtak arról, hogy csak annyi ember maradjon, amennyit el tud tartani a tönkretett föld. Mi most járunk ott, mint a Húsvét-szigetiek akkoriban. Még vannak tartalékaink, de már egyre kevesebb. Belátjuk az egész életterünket és tudjuk hogy nincs hova menni.

Létezik-e fenntartható fejlődés? Vagyunk-e olyan okosak, hogy lassítani tudjunk?

Amerika Gyapjas Tehene

Amerika gyapjas tehene az igazi amerikai teherautó. Előfordulási helye bármilyen közút, de a leggyakrabban autópályán tűnik fel. Európai változatától méretében, alakjában, erejében és ápoltságában is eltér. Külseje gondozott és minden kiálló része frissen fényezett rozsdamentes acél. A törvénytisztelő utazót sunyi módon hátulról támadja meg és betölti a visszapillantótükrét, ellentétben az európai teherautóval (camionus vulgaris) amelyik elölről támad és előzésre kényszeríti áldozatát.

A képen egy kisebb, fejletlenebb példány látható. A nagyobb egyedeket nehezebb lencsevégre kapni, mert pillanatok alatt el tudnak tűnni a megfigyelő szeme elől.

1. BHPhotoVideo

Vasárnap voltam egy óriási fotósboltban. Több emeletes áruház volt, különböző részlegekkel. Csak az állványoknál eltöltöttem bő húsz percet. A legmeglepőbb az volt, hogy az eladók nagyrésze kipában, bozontos pajeszzel ült a pult mögött vagy segített a vásárlóknak a polcok között. Nem egy-két ilyen eladó volt, hanem mondjuk százból nyolcvan. Még sohasem láttam ilyet és ez nagyon érdekes volt. Furcsa belegondolni, hogy a háború előtt Budapesten, Nagyváradon vagy Máramarosszigeten is volt hasonló. Kár hogy már nincs, valamit örökre elvesztettünk.

Baywatch

Long Island egyik vége New York City-hez tartozik (Brooklyn és Queens), a másik pedig lassan eltávolodik a kontinenstől. Manhattant több híd köti össze Long Island-del, a Brooklyn Bridge ezek egyike. A szigeten több strand van és a tengerpart közelében szép kicsi városok, ahova sokan járnak pihenni. Mi is fürödtünk egy jót az óceánban. Kortárs filmművészetben járatosabb kollegáim szerint pont olyan volt a strand mint a Baywatch. A vizimentők nagyon komolyan vették a munkájukat, a strand védett szakaszán 20 méterenként ketten figyelték a strandot egy-egy magas kilátóról. Akiknek nem jutott kémlelőállás, azok gyakoroltak, tornáztak és szaladtak a homokban. Visszafele jövet ahelyett, hogy megint bementünk volna New Yorkba inkább egy bő órás kompozást választottunk romantikus esti napsütéssel.