Klebelsberg2

... nem tudom miért foglalkoztat Klebelsberg Kunó és Gáspárik Attila annyira, hogy egy újabb bejegyzést írjak. Ritkán szoktam politikai megnyilvánulásokra nyilvánosan reflektálni. Rábukkantam Gáspárik Attila egyik blogbejegyzésére, amiből kiderül hogy más is szóvátette azt, amit én. Ki finomabban, ki durvábban.

"Egy pillanatig sem vontam kétségbe K.K. munkásságának egészét. A problémám az, ami már nagyon régóta, hogy állíthatunk-e szobrot olyanoknak, akik a sok jó között, emberiségellenes tanokat is hírdettek életük folyamán?" - kérdi Attila, és arra utal, hogy csak vitatkozni szeretett volna.

Nos, ha Attila velem vitatkozna egy pohár bor mellett, akkor elmondanám neki, hogy szerintem sem állíthatunk olyanoknak szobrot. Klebelsberg Kunó viszont nem "olyan". Az én hibám, hogy az idézetekben sem látok vállalhatatlan - netán emberiségellenes - gondolatot? Szerintem azok az fogalmak amikre ő hivatkozik vállalhatóak ma is. Néhány kifejezés azóta "cikissé" vált és erről ő nem tehet. Tessék a nacionalizmust hazafisággal behelyettesíteni és megpróbálni elvonatkoztatni attól, ami 1928 után történt.

Elgondolkodtató, hogy sok emberből miért vált ki azonnali tiltakozást bármilyen nemzeti gondolat. Még mindíg nem tudtuk feldolgozni a huszadik századot. A pozitív hazafiság igenis vállalható. Erről jut eszembe, hogy valaki egy hasonló megjegyzésemre úgy reagált, hogy pozitív nacionalizmus nincs. Az én értelmezésemben a "pozitív" nem értékitélet, hanem irányjelző. Additív hazafiságnak is nevezhetném, szemben a negatív (vagy szubsztraktív) hazafisággal, amelyik mások ellenében határozza meg magát. A pozitív hazafi olyan mint a jó családapa, amelyik büszkén vállalja, hogy a családjáért dolgozik és azon sem búslakodik, hogy a szomszéd család is gyarapodik.

Klebelsberg

Gondolom, hogy mindenki életében van néhány olyan pillanat, amikor megrendül a bizalma azokban, akiket addig tisztelt. Azt is sejtem, hogy az ilyen csalódásokat különbözőképpen dolgozzuk fel. Esetleg nem tiszteljük őket többet - vagy elfogadjuk, hogy nincsenek tökéletes emberek és lehet valakit annak ellenére tisztelni, hogy néhány dologban nem értünk egyet.

Az első ilyen csalódásom amire emlékszem, Faludy György volt. Egy időben nagyon szerettem mindent amit írt: Villon verseit; arab, kínai és hindu műfordításait; életregényét és esszéit. Amikor azonban valamelyik könyvében helytelen matematikai fejtegetéseket találtam, megdöbbentem: Faludy, aki megjárta mind a hat világot és aki nagyon szép verseket (is) írt, nem ért a matematikához. Ráadásul ez nem akadályozza meg abban, hogy írjon róla. Faludyt azóta is szívesen olvasok, de már válogatok. Azt pedig ekkor tanultam meg, hogy egy "híres" embernek sem szabad fenntartások nélkül hinni.

Most azonban két másik emberről szeretnék írni:

Az egyik gróf Klebelsberg Kunó, magyar kultuszminiszter. "A magyar hazát... a kultúra tarthatja meg, és teheti ismét naggyá" mondta Trianon után és megszervezte a korszerű oktatási rendszert, elérve, hogy 1930-ra az írástudatlanság 10%-ra csökkenjen szemben a lengyel 23-mal, a romániai 42-vel és a jugoszláv 45%-kal. Újjászervezte az egyetemeket és elérte hogy komoly összegeket fordítsanak kutatásokra. Mindezekért én a legnagyobb magyar politikusok között tartom számon és meggyőződésem, hogy nélküle a mai Magyarország sem lenne olyan amilyen. Ilyenformán ő is ott van az a néhány ember között akit tisztelek.

A másik ember Gáspárik Attila, akit jóval kevésbbé ismerek, de egy ideje odafigyelek arra, amit mond. Ismerek valakit, aki ismeri őt és ezért valahogy közelinek éreztem. Az egyik írására még rá is mutattam régebben ezeken az oldalakon.

Nos, mindezt azért írtam le, mert nemrégiben "Másik" cikket írt arról, hogy "Egyik" nacionalista volt, és mint ilyen nem érdemel meg egy szobrot szülővárosának templomkertjében: "Felhívom magukat értelmiséginek tartó barátaim, ismerőseim (és nem csak) figyelmét: itt ma közöttünk megjelenik, megjelent valami, amit lassan-lassan nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni."

Cikke főleg idézetekből áll, ezért a vádak nincsenek egyértelműen kimondva, de a következők köré csoportosulnak:
- Nacionalistának vallja magát
- Mussolini Olaszországát dicsőiti
- Elismerően szól a fasizmusról
- A vallási és nemzeti gondolatot többre tartja mint a szocializmusban rejlő nemzetköziséget.

Mitagadás, zavarba jöttem. Egy fasiszta politikust melengettem a keblemen ameddig Gáspásik Attila nem szólt. Olvasgattam az idézeteket, és próbáltam feldolgozni mindazt, amit megtudtam.

Egy idő után azonban a zavarom átalakult meggyőződéssé: Gáspárik Attila mellélőtt. Mellélőtt, mert mai értékrend és ismeretek alapján mond itéletet valakiről, aki a húszas-harmincas években élt. De bennem maradt a kétkedés is: Számít-e ez? Nem egyetemesek az emberi értékek? El lehet-e nézni a kultuszminiszternek, hogy nem látta előre mi lesz Mussolini Olaszországával? Vajon az olasz fasizmus a húszas években előrevetítette azt, ami később következett?

Nem vitás, hogy ha mindezt egy mai politikus mondja, megérdemli hogy megbukjon és senki ne vegye komolyan. De elítéljük-e Szent Istvánt és összetörjük-e a szobrait azért mert embereket (pogányokat) mészároltatott le semmibe véve a vallásszabadságot, amit ma élvezünk? Vagy azért mert politikai ellenfeleit kivégeztette? Az is elgondolkodtató, hogy a nagyhírű Time magazin a harmincas években még Év Emberévé választotta úgy Hitlert mint Sztálint. Utólag könnyű bölcsnek lenni.

Az én csalódásom végül is Gáspárik Attilát érinti.