Különösebb bonyodalom nélkül megérkeztünk a kikötőbe és hamarosan elbúcsúztunk. Feri előtt bő hatórás autóút állt, előttem valamivel kevesebb. Jó kirándulás volt. A kenuzás, a beszélgetések, a fürdés és a vadon illúziója mind-mind jól esett. Útközben hazafele (hát igen, White Plains most nekem a "haza") kipróbáltam a kocsiban a tempomatot. Beállítottam a sebességet a megengedett sebességkorlátra és levettem a lábam a gázpedálról. Jópofa volt hagyni az autót, hogy magától menjen. Ha dombra kellett felmenni, hallani lehetett, ahogy visszaváltja a sebességet. A Tappan Zee Bridge fizetős, de érdekes módon csak az egyik irányba. Ez klassz megoldás: az infrastruktúra és forgalomlassítás felét meg lehet spórolni így. Az utasok nagyrésze biztosan vissza is jön ha átmegy. Azoknak a száma akik más útvonalat választanak a fizetős irányba elenyésző és a bevételkiesés eltörpül a megtakarított költségekhez képest.