East Village még őrzi a régi idők nyomait, amikor nagyon sok bevándorló érkezett a világ különböző részeiről. Van egy múzeum is, ahol egy bérházban három különböző otthont mutatnak be: egy zsidó, es ukrán és egy német családét valamikor a huszadik század elejéről.
A külső lépcsőkről azt hallottam, hogy az egyik nagy tűzvész után ilyeneket kellett építeni, hogy a tűzoltók könnyen hozzáférjenek a lakásokhoz. Sok helyen nagy dézsák is látszanak a házak tetején, azokban vizet tartottak (tartanak?) állandóan.

A mai manhattani sétámon nem annyira a látnivalókat kerestem, mint inkább bámészkodtam, ismerkedtem a várossal. Nagyon sokféle. Különböző negyedei vannak és hirtelen egy másik világba lehet kerülni. Sokszor egy utca választja el a két különböző negyedet egymástól. Greenwich Village valamikor bohémtanya volt művészekkel, drosokkal és hippikkel, de azóta felkapott hely lett. Az utcák tisztábbak voltak, a házak rendezettebbek, az egész egész "európai". Egy helyen egy igazi cappuccinót ittam.

Ma voltam egy olyan mosodában, amilyeneket néha filmekben lehet látni: Vagy 30 mosógép volt, és még egy jó pár szárítógép néhol egymásra pakolva. Egy ecuadori fickó üzemeltette és miután tanácstalanul kikérdeztem, hogy hogy működik a dolog egészen összebarátkoztunk. Láthatólag nagyon örült, hogy egy magyar kuncsaftja van. A mosógépekbe pénzt kell bedobni, úgy indulnak el. A normál méretű mosógéppel másfél dollár volt a mosás. Az emberek viszik a saját mosószerüket, de nekem nem volt, ezért a felesége fél dollárért töltött nekem mosószert is :) Amíg ment a mosógép, nézegettem a többi kuncsaftot, csak négerek és latinamerikaiak voltak. Negyed dollárért szárítógépbe is betettem a ruhákat, de kicsit féltettem őket, ezért alacsony hőmérsékletet választottam. Így viszont nem száradtak meg. Tanulni kell még az amerikai életet...

A Central Park óriási területen van, szerintem egy nap alatt nem is lehet bejárni. Valamiért itt tényleg szép gondozott volt minden, nagyon nagy füves területek vannak és az emberek itt-ott kifekszenek a fűre. Én is pihentem így egy jó félórát. Több tó van a parkban és sok helyről szépen lehet látni a felhőkarcolókat. A park állítólag a madarak vonulási útvonalába esik, mindenesetre sok madarat és egy mókust is láttam, ami elég furcsa ilyen nyüzsgő város mellett. A park egyik részén vagy 10 pár tangózott kellemes zenére, nem csinálták túl jól, de kedvet kaptam hozzá... Kár, hogy nem volt kivel (és hogy már nem tudok).

A Szabadság-szoborhoz és az Ellis Island-i bevándorló múzeumhoz szervezett hajóutak vannak pénzért és hosszú sorbanállásért cserébe. Hallottam ellenben, hogy van egy komp ami egy másik szigetre visz át (Staten Island) és ingyenes, és arról is klasszul lehet látni mind a várost, mind a Szabadság-szobrot. Klassz élmény volt az út, kb félórát tartott egy-egy irányba. Az eddigi benyomásaim New Yorkra is érvényesek: az utak rosszak, az utcák koszosak és mintha nem nagyon lenne érzékük az amerikaiaknak arra, hogy szépen csináljanak meg valamit. Staten Island-en akartam egy kávét, gondoltam, hogy kimegyek és keresek egy kávézót. Az egész modern kompkikötő mögött azonban csak csúnya buszpályaudvar volt, a sávok ronda, máladozó téglakerítéssel voltak elválasztva. Ezen kívül csak dokkokat láttam, úgyhogy gyorsan vissza is mentem a hajóhoz. Csak amikor a Central Parkba értem, akkor éreztem először, hogy itt is vannak szép dolgok és nem csak érdekesek.

New Yorkban az állomást Grand Central Terminalnak hívják, ami pont ilyen: nagy és bent van a központban. Ahogy kilép az ember az épületből, egyből a forgalmas városba kerül, ahol a kocsik több mint fele sárga taxi, és dudálva próbálnak előrehaladni. A város több szigeten (és a szárazföldön) terül el, ezek egyike Manhattan és a legtöbb ismert látnivaló itt van. Először a Chrysler Building-et akartam megnézni, mert egész közel van az állomáshoz, de észre sem vettem és elsétáltam mellette. Akkor jöttem rá, hogy a felhőkarcolókat nem lehet a tövükből látni. Aztán felszálltam a metróra, és elmentem a Brooklyn Bridge-hez. A metróállomások a pesti földalattihoz hasonlítanak, csak sokkal lepukkantabbak. Néhol eléggé félelmetesek, nem véleten, hogy sok amerikai thriller játszódik a metróban. A Brooklyn hídnak csak a közelebbi lábához sétáltam el, középen, az autók fölött megy a gyalogos és a biciklis forgalom. A Wall Street különösebben nem érdekes, de azért csináltam egy képet róla. A háttérben egy templom van. Egy csomó banknak van itt a központja és itt van a New York-i értéktőzsde is, ami állítólag a világot mozgatja. Egy óriási amerikai zászló volt kifeszítve rá.

White Plainstől kb. 10-15 kilométerre folyik a Hudson folyó, ami New Yorknál torkollik az óceánba. A képeken levő híd a Tappan Zee Bridge, ami a 20-as években épült nagyjából ott, ahol a legszélesebb a folyó. A képre nem is fért rá teljesen. Állítólag rossz állapotban van és hamarosan újat fognak építeni helyette, ezt pedig lebontják, úgyhogy tessék jól megnézni. A folyó mentén egész más házak vannak, mint amiket eddig láttam. A előző századforduló környékén kezdtek el a gazdagabbak kiköltözni New Yorkból és nagyobb telkeken építettek házakat. Ez a környék nagyok kellemes volt, sok zöld van és sok villaszerű ház - a legtöbb fából. Elmentem a Hudson River Museumba, ami csak egy kicsit szól a folyóról, inkább rendes múzeum. Péntek délutánonként ingyenes és egy szintén ingyenes jazz koncertet is beharangoztak. Amerikai impresszionisták képeit láttam, akik pont olyan képeket festettek, mint az európai impresszionisták (általában európában tanultak festeni). A kommentár szemükre vetette, hogy "annak ellenére, hogy látták saját nemzetük gazdasági és politikai megerősödését, európában látták a kulturális mintát és azt követték". Vajon hol itt az ellentmondás? A koncert kellemes volt, de egy kicsit amatőr. De az árát megérte.

New York, New York! Amikor megérkezik az ember Amerikába, nem könnyű szivesen látott vendégnek éreznie magát. Nászútra például nem ajánlom. A kulturális sokkon egy hét után kezdek túllenni és már a szép dolgokat is látom. Mint például a Central Park. A biztonság kedvéért megrendeltem Paul Watzlawick: Gebrauchsanweisung für Amerika című könyvét. Remélem nem lesz késő mire megérkezik :)

Újra van fényképezőgépem. Vaku is van hozzá és nagyon szeretem. A benti képek sokkal szebbek, melegebbek lesznek tőle. Sokszor nem is látszik, hogy vakuval készültek. Nekem sokminden a zsidóságról szól mostanában: ismerősök, történetek, könyvek, filmek. Tudok mostmár ivritről, chászidokról, csodarabbikról. Izrael, Nagyvárad, Máramarossziget, Wiznitz, Lubavics. Ilyen az, amikor minden egyfelé kezd mutatni?
Ha megyek egy főúton és megpillantok egy kicsi ösvényt, ami enyhén letér, alig gondolkodom el rajta. Később megláthatok egy másikat, ami kicsit jobban eltér, majd egy harmadikat és egy negyediket. Akkor tudom, hogy van arra valami.
(c) by Robert M. Pirsig
De oda kell-e menni? Vagy elég tudni, hogy van?

Itt van nagyi.