Emlékmorzsa #1:
Lippán, nem is olyan régen, járt egy villamos. Ez volt európa legrégebbi működő villamosvonala. Valamikor a múlt század végén készült villamoskocsikból állt, nyitottakból - pont mint a vadnyugaton. Ha jól emlékszem, Ganz felirat volt a kocsikon. Ez a villamos nem csak a városon belül járt: Összekötötte a környező falvakat. Tulajdonképpen Aradról (átszálással) villamossal el lehetett jutni Lippára - és tovább is. A villamos nem nosztalgiajárat volt. Falusiak utaztak rajta nagy zsákokkal. Egyik kocsiból át lehetett menni a másikba - a szabadban. Ellenőr is járkált, koszos ruhában. Emlékszem egy ellenőrre, aki kigombolt sliccel járkált, az ellenőrigazolványa is a nadrágjára volt kitűzve.

Ma reggel újra eszembe jutott, hogy mennyire szeretem a reggeleket. Hat előtt tíz perccel jártam a Margit-hídon és szépen látszott az ébredező város az ébredező fényben. Nehéz megállni, hogy ne vonjak le következtetéseket, ne általánosítsak. De igyekszem. Az uszoda jó volt: a kinti hűvöshöz képest a víz langyos volt, a társaság jó volt. Tulajdonképpen ez hozta egy kicsit helyre a hangulatomat.
Kezd besűrűsödni a programom: Veszprém, Várad, Bécs; autószervíz, építkezés - és mindez az elkövetkező egy hétben. És örülök mindegyiknek - kicsit hiányzik a csavargás.
A találkozótól ismét nem várok túl sokat, az előző alkalom is ezért tudott jó lenni. Most pedig dolgozni fogok.

"A lovag meghalt és eltemettetett. Három bohóc parentálta el, és sírhalma nincs, így hagyta meg, hadd játszhassanak a gyerekek rajta, és fejfáján csak ennyi áll: Itt nyugszik Don Quijote de la Mancha, mert meghalt. És a fejfa másik oldalán, elmosódott, öreg betűkkel, csak ennyit lehet kivenni:
. . . ÉS A MI KEZÜNKNEK MUNKÁJÁT TEDD ÁLLANDÓVÁ NÉKÜNK, ÉS A MI KEZÜNKNEK MUNKÁJÁT TEDD ÁLLANDÓVÁ!
De nincs is fejfája.
És ez a nemlétező sírhalom a lépcső a tavaszba, a játékosba, a kedvesbe, a borzalmasba, föllépünk ide, szerelmem, és örvendezünk és fejünket törjük és aggódunk és mindenről megfeledkezünk."
[Szilágyi Domokos - Don Quiote Végrendelete]